VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


HAJAS István
( Veszprém, 1733. október 23. - Veszprém, 1798. augusztus 28. )

r. k. lelkész, egyházi író

Gyermekkorát Peremartonban töltötte. Református volt, de 1748-ban áttért a katolikus hitre, 1754-től a jezsuita rend tagja. Budán bölcseletet végzett, hittudományt Kassán és Nagyszombatban hallgatott. Egerben, Nagyszombatban és Pozsonyban tanított, Kolozsvárott hitszónokként dolgozott. A rend feloszlatása után a veszprémi egyházmegyébe költözött. Először Várpalota lelkésze, 1779-től Veszprém plébánosa, később esperese. 1779-ben a veszprémi „öreg templomban élő nyelven” prédikált. 1780-ban, abban az esztendőben, amikor Kováts Ferenc veszprémi várostérképe is készült, egy vallási felvonulást, körmenetet szervezett, amelyre megnevezett körzetek, utcák szerint hívta a lakosságot. Iratában több akkori utcát, kiegészítve Kováts Ferenc várostérképét három akkori közlétesítményt is megnevez: Sóház (a mai megyeház helyén állt), Nádasdy-malma (az Úrkút utca végén még meglevő malomépület) és a Koma kút. 1792-ben összeíratta a város lakóit, 1777 előtt alapította a Szent László Iskolát, végrendeletében gondoskodott annak működéséről. Támogatta szegény gyerekek tanulását. Sok szentbeszédet írt, amelyek közül öt kötet összegyűjtve, több alkalmi beszéde Veszprémben és Győrött önállóan jelent meg. 1789-ben megjelent egyik műve az első, Veszprémben megjelent nyomtatványok egyike. A veszprémi Szent László-templom mellé temették.
  M.: Mariana Pietas. Spect. ac perill. dni Joannis Almási... oblata. (Névtelenül.) Pestini, 1765. – A boldogságos szűz Máriának tiszteletét és segítségül hívását bizonyító beszéd… Pest, 1779. – Hajas Istvántól nemes Sz. Király-Szabadgyán mondatott beszéd… 1789. Vp. – Egyházi pásztor. I. könyv. Győr, 1790.; II. könyv. Győr, 1791.; III. k. Vp., 1794.; IV. k. Vp., 1795.; V. k. Vp., 1800. – Hajas Istvántól Sz. Péter és Sz. Pál apostolok napján Veszprémben a püspöki anya templomban mondott beszéd. Vp., 1791. – Szűz Mária védelme… Vp., 1791. – Keresztény filósofus. Avagy... Palini Inkei Boldisár úrnak... ditső emlékezete... Vp., – Az igaz megvilágosodásról… Vp., 1792.
  I.: EÖTVÖS Lajos: ~. Veszprémmegye írói. XII. = Vp., 1866. nov. 11. – MKtL IV. köt. – Pfeiffer.– Sziklay. – Szinnyei. IV. köt. – Varga.